Dakota Fanning az első filmjei óta elvarázsol engem, úgy gondolomaz elkövetkező évtizedek egyik lenagyobb színésze cseperedett fel a Nagydumás kiscsajok (Uptown girls - 2003) Brittany Murphy-nevelő kislányából,, mindezt a szemnk előtt tette. Ennek a szőke lánynak hihatetlen mennyiségű arca van, ha például A méhek titkos élete Lily-jét és a The Runaways Chéri-jét összehasonlítjuk, mintha nem is ugyanazt az embert látnánk. Nagyon jó érzékkel nyúl bele a forgatókönyvekbe, és kortársaival ellentétben megelehtősen botránymentes életet él.
De nem csak ő a húzónév ebben a filmben, hiszen ott van Queen Latifah (Chicago - 2002, Valentin-nap - 2010, Amerikai taxi - 2004, Hajlakk - 2007), a tragikus életű Jennifer Hudson (Dreamgirls - 2006, Szex és New York mozi - 2008) és a jobban énekesként ismert Alicia Keys.
A filme elképesztő mennyiségű szörnyűséget, fájdalmat dolgoz fel. Az alapkonfliktust nem is igazán tudom egy eseményben meghatározni, van itt minden: anyagyilkosság, családon belüli erőszak, faji megkülönböztetésen alapuló erőszak, zavart elme és nyomokban egy kis feminizmus is. Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent hitelesen bele lehet sűríteni másfél órában, de úgy gondolom, hogy remekül megoldották: 1964-ben játszódva ez nem is tűnik elviselhetetlenül soknak, nem mozog el meredeken a realitásoktól.
Egy kérdés azonban a levegőben marad: nem lett nagyon hollywood-i a megvalósítás? Igen is meg nem is. Alapvetően ilyen szempontból nagyon is elégedett voltam a filmmel: nem voltak nagy világmegváltó monológok: ha egy okos beszéddel akarták a dolgok állását megváltoztatni, akkor azt maximum 3 mondtatban megoldották, viszont 3 remek mondtaban. Nem voltak nagy sírások, nagy összeborulások. Mikor a temetés jelenete volt, utána a szereplők nem féltek nevetni, nem fagyott meg a jelenet. Nem tudom ki hogy van vele, de én még soha nem voltam olyan halotti toron, hogy senki ne nevetett volna. Mindig feljött egy vicces anekdota az elhunytról, ami nevetésre késztette az elhunytakat és ez így is van rendben. Egy dologgal azonban nagyon nem voltam rendben.
*SPOILER* A végkifejlet. Lehetetlen ennyi fájdalom, szenvedés és tragédia után, hogy teljes, totális happy end legyen a vége. Ilyen egyszerűen nincs. Mindenki lelki békére talál, mindenki a helyére kerül, minden feszültség feloldódik, mindenki mindent megbeszél egymással? Komolyan? A végkifejlezhez be kellett volna dobni egy európai rendezőt, vagy nem tudom, de ez így egyszerűen nem volt hiteles. *SPOILER VÉGE*
A film természetesen díjesőt söpört be. Black Reel Award: Queen Latifah legjobb színésznő; Gina Prince-Bythewood legjobb rendezés, legjobb jelenet; Critics Choice Award: Dakota Fanning legjobb fiatal színész/színésznő; Hollywood Film Award: legjobb szereposztás; Image Award: Gina Prince-Bythewood legjobb mozgókép rendezés, legjobb film; People's Choice Award: kedvenc független mozi, kedvenc dráma; PFCS Award: Dakota Fanninf legjobb alakítás fiatal színésznő által; Satellite Award: Sophie Okonedo legjobb mellékszereplőnő; Young Artist Award: Dakota Fanning legjobb fiatal színésznő főszerepben.
Ahhoz képest hogy csak 3 éve volt, Dakota Fanning mostani önmagához képest is szemtelenül fiatalnak tűnik ebben a filmben - ami különösképpen nem meglepő, hiszen kamaszkorban van, ilyenkor 3 év is nagy idő. 1994-ben született, ami azt jelenti, hogy a film idején a szerepének megfelelően 14 éves volt - Lily Owens is ennyi idős a filmben. Napjainkban inkább már a kamaszkor végén jár, hiszen 17 éves. Mindenesetre lenyűgöző színész, ezt már fiatal kora ellenére sokszor bizonyította. Lily Owens-t megette, 100 %-ban hozta a karaktert, nincs is mit többet mondani. Nekem 8/10.
Az August Boatwright-ot alakító Queen Latifah-val kapcsolatban felemás érzéseim vannak. Mármint Ő maga volt August, ez nem vitás. Az már más kérdés, hogy szeretném már végre más típusú szereppen is látni, ami nem ez a kissé tyúkanyó, kissé mindettudó, irányító típus. Jól áll ez neki, de mást is tud? Nekem 7/10.
A Rosaleen-t alakító Jennifer Hudson-ra én a Szex és New York mozi első részében figyeltem fel. Már ott átütött a személyisége a szerepen, egy olyan színfolt volt, amire a négy szingli kissé megfáradt és megszürkült történetének szüksége volt ahhoz, hogy a film ne legyen katasztrófa - mint a mozifilm második része -. Most egy egészen más karaktert kellett hoznia és gond nélkül vette a lécet. Egyébként is szeretem az ilyen erős, de valóságos női karaktereket a vásznon. Az 1964-es közhangulatban fekete nőként szembe megy az évszázados beidegződésekkel és megharcol a már meglévő jogainak érvényesítéséért, mindemellet nő marad: törékeny, gondoskodó. Nekem 8/10.
Érdemesnek találom még megemlíteni a May-t alakító Sophie Okonedo-t. Jelenleg első dolgom az, hogy szétnézzek a korábbi/későbbi munkái között, hogy el tudjam dönteni, hogy a szerepet írták rá, vagy ennyire zseniális színész. A szuperszenzitív, kissé zavart, de végtelenül tisztaszívű May kulcsfigurája a filmek és Spohie csak elhozta nekünk, úgy ahogy van teljes valójában!
A June-t alakító Alicia Keys is hozza a karaktert, szép munkát végzett.
IMDB: 7/10
Rotten Tomatoes: 57%/78%
EZT NÉZTEM-blog: 7,7/10 (Dakota Fanning: 8/10; Queen Latifah: 7/10; Jennifer Hudson: 8/10; Történet: 8/10; Benyomás: 7/10 +0,3 Sophie Okonedo-ért; - 0,2 a végkifejletért)
