
A történet egy igazán alapvető konfliktuson nyugszik: különböző erkölcsi dimenziók és értékrendek ütközése.
A történet az 1920-as évek Londonjába kezdődik, ahol a fiatal, gyönyörű (de az eladósorból lassan kiöregedő) Kitty rabul ejti az ambíciózus ifjú bakteorológus Walter szívét. A lány szerelem nélkül, de közvetett családi nyomásra feleségül megy a férfihoz, azonban a házasság boldogtalanságra van ítélve: az elkényeztetett, szórakozáshoz szokott feleség - aki élete romantikus érzelmeken és ideálképeken alapszik - természetszerűleg boldogtalan a végletekig a realitások talaján álló, munkájának élő férje mellett, aki az udvarlást gyakorlatilag azonmód abbahagyja, amikor feleségének tudhatja a nőt. Ez a probléma áthidalható lenne, ha a felek igyekeznének valamiféle szervezettséget vinni a házasságukba: ha Walter hajlana arra, hogy időnként könyvei és mikroszkópja mellől felállva szórakozni vinné feleségét, valamint ha Kitty megértést és támogatást nyújtana férjének munkája iránti szenvedélyében. Azonban nem ez történik: a házasságról a kor értékrendje szerint újszerű elveket valló feleség meg sem próbál férje kedvére tenni, a régimódi elveket valló Walter pedig azon meggyőződése szerint, hogy egy házasságban a férfi a kizárólagos úr, nem hajlandó a feleségéért harcolni, amely később is meg fog jelenni. Mikor a friss házasok Walter munkája miatt Sanghai-ba költöznek és Kitty megismerkedik a helyi konzullal, a megnyerő Charlie Townsend-del - aki pontosan tudja, mit kell mondani egy nőnek, hogy levegye a lábáról - gyakorlatilag át sem gondolja, hogy belemenjen-e egy viszonyba, hanem egyszerűen csak fejest ugrik belé. Walternek nem kell sok idő, hogy rájöjjön a házasságtörésre és megint csak nem hajlandó harcolni: fogja a feleségét és Kína kolera által legsújtottabb részére költözik vele, hogy ott gyógyítson és kutatásokat végezzen. Ezzel kapcsolatban újabb kérdések merülnek fel: egy boldogtalan házasság mentség-e a házasságtörésre? a házasságtörés mentség-e egy gyilkosságra (hiszen abban az időben, azzal a felszereléssel ennyire fertőzött területre menni gyakorlatilag gyilkosság)?
Mikor megérkeznek, a nő ésszel felfogja, milyen helyzetbe keveredett, de nem igazán érzi át. Ott volt egy angol középosztálybeli elkényeztetett fiatalasszony egy olyan helyen, ahol gond nélkül lehet orosz-rulettet játszani egy tál salátával. A kolerán túl további veszélyt jelentenek a nacionalisták, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a beérkező, vallási tradícióikat nem tisztelő angolok minél hamarabb távozzanak vagy így, vagy úgy. És itt további kérdés merül fel: hogyan lehet egyeztetni a nyugati orvoslás módszereit a vallási tradíciókkal? Mi a fontosabb, a testi, vagy a spirituális jólét? El lehet-e ítélni az embereket a hitükért, meg akkor is, ha a vallással járó meggyőződésből gyakorolt hagyományok a járvány elpusztíthatatlanságához járulnak hozzá? Én úgy vélem nem. Tenni kell ellene, hogy a járvány ne terjedjen tovább, szembe kell menni a hagyományokkal, de elítélni nem lehet. Sajnos a film megteszi.
Mindenesetre itt megtörténik, amire várunk: Kitty valósággal való szembesülése elindítja a karakterfejlődést, amely dominó-szerűen reakcióba lép a férje személyiségével, amely szintén változni kezd, ennek - valamint néhány kissé kotnyeles embernek körülöttük, valamint nem várt események sorozatának - köszönhetően a felek közeledni kezdenek egymáshoz.
Amit nem tudok nem megemlíteni: borzasztóan irritálónak találtam, hogy a kolera által sújtott területen mindenféle bonyodalmak közepette a feleségnek mindig tökéletesen beállított frizurája volt. Ez nonszensz.
Az operatőri munka, a fényképezés, a zenei aláfestés remek alaphangulatot adott a lenyűgöző történethez, ajánlom mindenkinek a film megtekintését.

Naomi Watts (Kitty) a legtöbbeknek a King Kong filmsorozatból lehet ismerős, valamint főszerepet játszott A kör című filmben. Én ezek közül csak ez utóbbit láttam, azonban mikor néztem a Színes fátyolt, nem emlékeztem rá, csupán az adatlapja emlékeztetett rá. Nem vagyok benne biztos, hogy a következő filmjénél nem járnék ugyanígy vele. Jó színésznő, de nem találtam annyira kiemelkedőnek, hogy alakítása hosszú időre megragadjon bennem. Tudom, más kritikák teljesen ellentmondanak velem. Egyszer sem estem ki miatta a film illúziójából, ami egy nagyon jó dolog, de a katarzisélmény elmaradt.

Edward Norton (Walter) kiemelkedő színész - noha nem találom extrémen kiemelkedőek. Remek érzéke van ahhoz, hogy zseniális forgatókönyvekbe nyúljon bele, elég ha csak a Harcosok klubjára, vagy az Amerikai História X-re gondolnunk, vagy az egyik kedvencemre, a Frida című filmre. A Színes fátyolban remekül játszik, végig hozza a karaktert, ennél többet nem is tudok mondani.
A legtöbb forrás Liev Schreiber-t (Charlie Townsend) hozza a harmadik legfontosabb szereplőként, azonban én mégis inkább Toby Jones-ról (Waddington) szereték beszélni. Korábban főként TV-filmekben játszott, igazán nagy szerepet nem tudok a nevéhez kötni (bár a Harry Potter eredeti angol nyelvű verziójában ő kölcsönözte a hangját a filmsorozat egyik legkedveltebb szereplőjének, Dobby-nak). Szerintem a Színes fátyolban a félig lezülött humitárius szerepét remekül alakítja, bár kevés ahhoz, hogy a továbbiakban is követni akarjam.
PORT: 9,1/10
Rotten tomatoes: 74%/85%
IMDB: 7,5/10
EZT NÉZTEM-blog: 8,1/10
(Edward Nortom: 8/10; Naomi Watts: 7/10; Toby Jones: 7/10; Történet: 9/10; Benyomás: 9/10; +0,1 az operatőri munkáért; +0,1 a zenéért; -0,1 a vallási tradíciók felett történő ítélkezésért)